Éjjel-látók

Blogol, posztol, ír, gyűjt, megy, előad. Ez a néhány ige remekül leírja a tevékenységét. Alkalmazott környezetkutató és szervező üzemmérnök létére az egyik legaktívabb tagja a csillagászati ismeretterjesztéssel foglalkozó közösségnek, nem mellesleg az egyik legtermékenyebb író/szépíró is ebben a témában. Idén 50 évesen is fáradhatatlanul halad a saját maga által kijelölt úton, amiről alázattal, csillogó szemmel és végtelen lelkesedéssel beszél. Rezsabek Nándorral egy hangulatos pesti étteremben beszélgettem.

Éjjel-Látók: Van egy kérdés, Nándi, amiről nem tudtam eldönteni, hogy az elején, vagy a végén tegyem-e fel. Szép konklúziója lett volna ez a beszélgetésnek, de úgy döntöttem, hogy inkább ebből kellene felépíteni. Szóval kezdjük ezzel: Hogy definiálnád, minek tartod magad?

Rezsabek Nándor: Ez egy rendkívül nehéz kérdés. Valóban nagyon sok minden érdekel, és nagyon sok mindennel foglalkoztam. A nagy elődökhöz viszont nem lenne méltó, ha polihisztornak vallanám magam, ehhez azért nagyobb formátumú személyiség kell. Az életemben jelentős szerepet játszik a humán és a reál beállítottság is, mindegyiknek megvan a magyarázata, de igazából én ezeket próbáltam meg mindig szintetizálni. Jó példa erre a korábbi csillagászattörténeti vonatkozás a könyvek formájában, aminek egyfelől egy természettudományi téma a háttere, de én ebben is az embert kerestem. Nem véletlenül foglalkoztam a könyveimben korábban élt jelentős személyekkel. Ezért is említettem a nagy elődöket - Hédervári Péter, Sztrókay Kálmán; Zerinváry Szilárd -, mert az életük feldolgozása közben jöttem rá, hogy olyan szempontból hasonló vagyok, hogy nagyon sok mindennel foglalkoztak, de volt egy fő irány náluk is, egyfajta ismeretterjesztés. Tehát ha magamat szeretném jellemezni, akkor azt mondanám, hogy megrögzött és vérbeli ismeretterjesztőnek tartom magam.

É-L: Jó is, hogy említetted a nagy elődöket, ugyanis én is azt vettem észre, hogy van hasonlóság közted és köztük. Az véletlen, hogy csupa olyan emberről írtál könyvet, akik maguk is írtak?

RN: Nagyon érdekes, mert sok esetben csak a kutatómunka közben, vagy akár a könyv megjelenése után tudatosult sok dolog velük kapcsolatban. Először csak érdeklődtem irántuk, belelovalltam magam, majd egy kis idő elteltével esett csak le a tantusz. Kedvenc példám erre Hédervári Péter: lelkes amatőrcsillagász koromban nem értettem, hogy a 24 könyve közül, a 12 csillagászattal foglalkozó mellett miért lett 12 földtudományi, amikor a csillagászat olyan nemes és szép, hogy akár szólhatott volna mindegyik arról. Manapság pedig eljutottam oda, hogy magam is jóval többet foglalkozok földtudományi kérdésekkel. A Wesley János Főiskolán is földtudományi terepgyakorlatot tartok a hallgatóknak. Mostanában értem meg, hogy igazából Hédervári is planetológiai megközelítést alkalmazott, amiben aztán én is megtaláltam magam. Ez az, ahol a Föld és az ég összeér.

A másik ilyen példa Sztrókay Kálmán, akit pedig határozottan bántott, hogy ugyan elismerték, mint tudományos ismeretterjesztő szakírót, de szépíróként nem sikerült áttörést elérnie. Itt is megvan a párhuzam, mert nekem is megjelent két szépirodalmi kötetem, igaz, nekem nincs olyan ambícióm, hogy elismerjenek, mint szépírót.

A Hold-opusz kötet kiállítási tárgyként a Természettudományi Múzeum Apollo 50 kiállításán

É-L: Ahogy említetted is, megjelent öt tudománytörténeti köteted, négy meghatározó személyiség életének, és egy szervezet sztorijának feldolgozásával valamint két szépirodalmi műved. Dolgozol most hasonlón?

RN: Nem, és remélem, hogy soha többé nem is fogok. Tudom, ez így bután hangzik, mert könyvet írni dicsőség, de két okom is van ezt mondani: egyrészt nagyon nagy küzdelem minden könyvnek a kiadása, még úgy is, ha áll mögötted egy kiadó. Esetemben hétből hatszor kiadóval dolgoztam, egy kötet lett magánkiadás, de így is nagyon nagy munka. A másik oka pedig az, hogy inkább az elektronikus médiára koncentrálok. Úgy gondolom, hogy amikor ez szélesebb körben elterjedt, akkor tudományos ismeretterjesztőként az elsők között voltam, aki megpróbálta a maga javára fordítani az előnyeit. Remek példa erre a TikTok.

É-L: Akartam is kérdezni, hogy jól láttam-e, hogy a Planetology.hu-nak van TikTok-ja?

RN: Igen, van csatornánk. Őszintén mondom, hogy a TikTok messze alulmúlja a legszemetebb kereskedelmi csatornákat is. Ugye itt a kérdés, hogy akkor mi miért megyünk oda? Volt nekem egyszer egy igazgatóm, aki sokat élt az USA-ban és ő mondogatta mindig, hogy van ott kint egy reklám, amiben egy visszaeső bankrablót kérdeznek, hogy „Billy, miért törsz be mindig a bankba? – Hát mert ott a pénz”. Na, ezért mentünk a TikTokra: mert ott van a közönség. A Spacejunkie után, akik űrkutatással foglalkoznak, mi voltunk a Planetology.hu-val, akik elsőként csatlakoztak ide. Úgy gondolom, hogy ezeket a platformokat, mint a blog, a Facebook, az Instagram és most a TikTok, sikerült egész jól felfuttatni, jól aknázzuk ki a lehetőségeit. És ide kapcsolódik az, hogy nem feltétlenül ragaszkodok a nyomtatott megjelenéshez, még úgy se, hogy nekem elég nagy a házi könyvtáram, egy igazi könyvgyűjtő vagyok. Nem mellesleg az összes újság is amellett, hogy megjelenik nyomtatva, már elengedhetetlenül létezik digitális, online formában is.

É-L: Emlékszem, körülbelül 2 évvel ezelőtt pont te mondtad nekem, hogy „Ricsikém, a Facebook az jó, csinálni kell, de már mindenki az Instán van. Az a lényeg”. Most szintén te mondod nekem, hogy menni kell a TikTok-ra. Kihívásnak éled meg, hogy mindig meg kell újulni ilyen téren?

RN: Az volt kihívás, hogy mind a Planetology.hu-nak, mind a személyes blogomnak (Rezsabek Nándor ScienceBlog) megteremtsem az összes felületet. A Facebook és az Instagram mellett ott van a Twitter, amit elvileg itthon nem olyan sokan olvasnak, de azért mégis hasznos. Amit pedig felismertünk, hogy az átjárás ezek között minimális, mert általában korosztály szerint tagolódik. A TikTok-é most a legfiatalabb generáció, és hiába alacsony a színvonal, bizony az iskolázottak is azt nézik, mert ez jön velük szembe.

É-L: Hogy kell elképzelni a Planetology-t a TikTok-on? Rezsabek Nándi felveszi a csuklyás pulcsit és rappeli a bolygókat?

RN: Ez úgy néz ki, hogy van egy szerkesztőnk, és mellette 2-3 ember gyárt tartalmat. Például Kovács Gergő felveszi, ahogy elkészíti a bolygómaketteket, ebből lesz egy animáció. De mellette Bardóczné Kocsis Erzsó és Balázs Gábor is profik ebben. Animációk készülnek, és ezek kerülnek fel. Ráadásul a kedvenc zenéink mennek alatta, mert a TikTok tudja ezt, jogtisztán.

É-L: Nándi, te ezt élvezed, én azt látom.

RN: Igen, nekem ezek tetszenek. De ezt a fiókot nem én szerkesztem. A blogom az, amit abszolút, egyedül én viszek. Az az a felület, ami akkor is menni fog, ha a többi esetleg nem. De valóban, próbálok haladni az korral.

É-L: Te azért sokfelé jársz, sokfélét tapasztalsz. Hogy jutnak be manapság az ismeretterjesztők az iskolába, és hogyan birkóznak meg a fent említett kihívásokkal? Egyszerűen: Hogy áll a magyar ismeretterjesztés?

RN: Vannak gyenge pontok, ahol változtatni lehetne. Régen ugye volt egy szakköri mozgalom, ami a rendszerváltással, illetve utána szépen lassan elhalt. Ennek nyomai egy-egy helyen még megtalálhatóak, de ez kevés. A személyes találkozás, a személyes élmény, amit fontos lenne erősíteni. A tavalyi Kutatók Éjszakáján, Mátészalkán tartottunk egy iskolai előadást, a Móricz Zsigmond Kéttannyelvű Általános Iskolában. Rengetegen voltak, több, mint száz iskolásnak tartottunk bemutatót Bardóczné Kocsis Erzsóval. A téma űrkutatás volt, nem a legkönnyebb, de a gyerekek érdeklődve, örömmel hallgatták. Nagyon nagy élmény volt nekik is, és nekem is. Szóval ez az, amit erősíteni kellene: az iskolai jelenlétet. Akár szakkörök által, akár úgy, hogy az ilyen alkalmakat, mint a Kutatók Éjszakája, vagy a Föld Napja ezekbe az intézményekbe kellene vinni. Itt még csillognak a szemek. Amikor személyesen mutatsz valamit, az biztosan megragad a fejekben, elindít valamit néhány gyermekben.

Egyébként pedig az a véleményem, hogy emellett, az imént említett online térnek is megvannak az előnyei. A COVID sajnos sok mindent tönkretett, de ha van valamilyen hozománya, akkor az az, hogy sokan álltak át az online ismeretterjesztésre. A legutóbbi előadásaim szinte mind a webre szorultak, de ezáltal sokkal több emberhez jut el, mint ha egy teremben állok és elmondom a magamét. Aki jó, színvonalas tartalmat nyújt, azt megnézik. Ez jó lehetőség mindenkinek. Egyébként furcsa volt, éppen a mátészalkai előadás kapcsán, hogy mivel hosszú idő után az volt az első élő szereplés, olyan dolgok miatt aggódtam, hogy jól hallani-e a hangom, pedig hallottam a saját hangom a teremben. Elszokik az ember. Szóval a netes jelenlét pozitív hozadék, de azért jó személyesen találkozni a közönséggel. Érdekes ez, mert szerintem jobban írok, mint ahogy előadok, de ez utóbbit sokkal jobban szeretem.

A 2016-os Kutatók Éjszakája elődáson a Fasori Gimnáziumban - Zombori Ottó megnyíitójával

É-L: A világjárvány átszabta az egyik legnagyobb projektetek, a Meteoritkráter Expedíció legújabb állomásának felkeresését is. Mikor tervezitek pótolni?

RN: 2020-ban mentünk volna, ez már két év csúszás. Svédországi helyszín a célpont, és oda több országon is át kell utazni. Nézegetem a nemzetközi trendeket, és azt látom, hogy mindenki halaszt. Mi sem merünk útnak indulni idén, elég bizonytalan az egész. Ráadásul szervezőként nem vállalnám a felelősséget. Úgyhogy a svéd terv a jövő évre marad. Viszont a Magyar Meteoritikai Társaság kapcsán szóba jött egy csehországi út. A munkatervbe legalábbis bekerült. Itt nem krátert néznénk meg, de egy tektit lelőhely, illetve szórásmezővizsgálat lenne tervben. Meglátjuk mi lesz, fő a biztonság.

2019-ben a Meteoritkráter Expedícióval a németországi Steinheim-kráterben

É-L: Lépjünk vissza az időben. Budapesten születtél, viszont, hogy kerültél akkor a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) Kiskun Csoportjába?

RN: Családi kapcsolatok révén ismerkedtem meg egy helyi madarászat és csillagászat iránt érdeklődő lelkes ismeretterjesztővel, Oroszi Zoltánnal. Vele alapítottuk meg először a Neptunusz Amatőrcsillagász Kört 1999 elején. Azt tapasztaltuk, hogy arrafelé egy településen csak egy-két érdeklődő, vagy amatőrcsillagász él, de szinte minden településen megvan ez az egy-két fő. Ezért kitaláltuk, hogy regionálissá emeljük és ezzel az ötlettel léptünk még eggyel tovább és megszerveztük az MCSE regionális csoportját, a Kiskun Csoportot. Életvitelszerűen nem tartózkodtam ott, de ez nem volt gond. A helyiek inkább érdeklődtek, nem voltak annyira aktív szervezők, így ez a feladat maradt rám.

É-L: Emellett voltál másik csillagászati szervezet kötelékében is?

RN: Igen, az Albireo Amatőrcsillagász Klubnak is voltam az elnöke. A Szentmártoni féle Klub 1971-ben indult, ezután a ’80-as évek elején átadta a vezetését Juhász Tibornak. A rendszerváltás után ez egy önálló civil szervezet lett, de az MCSE árnyékában nem tudott megfelelően működni. 2008-2009-ben érlelődött meg az igény az újra szervezésre. Juhász Tibor és Kiszel Vilmos kerestek meg ezzel kapcsolatban. Ekkor, velük alapítottuk meg az új egyesületet. A Kiskun Csoportban ekkoriban már nem vettem részt (az Morvai József vezetésével azóta is mintaszerűen működik), így elvállaltam. Ezután volt néhány jó évünk.

É-L: Rengeteg személyt, csoportot felsoroltál eddig, akikkel dolgoztál együtt. Nekem is az a benyomásom, hogy te szeretsz, és tudsz is csapatban dolgozni. Mondhatnám, hogy nagyon sok mindenkivel jóban vagy. Legutóbb szakkomentátorként láttalak a Spacejunkie-s srácoknál. Hogy fogattad ezt a fajta felkérést?

RN: Na, ez például az ismeretterjesztés helyzetére vonatkozó kérdésedre egy jó példa. Ráadásul pozitív. Épp a minap néztem, hogy a Mars landolás és a James Webb felbocsátásának videóját is körülbelül 150 ezren nézték már meg (az előbbit 163, az utóbbit 134 ezren, 2022 március 18-án – É-L). Szabit, mint amatőrcsillagászt én ismertem, legalábbis névről. Én egy baráti szálon keresztül kerültem be a Spacejunkie adásába, a „Mars ostrom” alatt, amikor az arab szondát tették pályára, engem kértek fel, hogy színesítsem a csapatot, mint planetológiában jártas ismeretterjesztő. Nagyon élveztem, jól sikerült. Azért tudnak a srácok jó „műsorokat” csinálni, mert megvan a kémia köztük, illetve megvolt köztünk is. Azóta, ha olyan típusú feladat érkezik, amibe beleillek, akkor szólnak. Végtelenül profin csinálják egyébként a reklámtól a donáción át egészen addig, hogy hivatalosan veszik meg a műsorok közvetítési jogait.

É-L: Így tehát a „szakkomentátorságot” is kipipáltad. Honnan van ennyi mindenre erőd? Mi visz még téged előre? Arra gondolok, hogy én még sosem tudtam úgy rád írni Messengeren például, hogy ne válaszolj 3 percen belül.

RN: Mondok egy példát. Még a Kiskun Csoportban volt egy tagunk –Vén István-, vállalkozó. Ő „csillagászatbarát” volt, egy helyi ember, aki a legelfoglaltabb volt mindannyiunk között: még kicsik voltak a gyerekei, emellett sokat dolgozott. De ő volt az, aki mindig ráért, mindig segített a programokon. Egyszerű volt a titka: időgazdálkodás. Muszáj volt nekem is belejönnöm ebbe. Van egy főállásom egy minisztériumi háttérintézménynél, ahol ipar- és gazdaságfejlesztési projektekkel foglalkozunk. Itt kabinetvezető helyettese vagyok az ügyvezetőnek. Ez egy rendes 8-10 órás munka. Másodállásként dolgozom a Főiskolán, mint Környezetbiztonsági Tanszéki munkatárs. Erre jön még az, hogy különböző lapokban megbízási szerződés mellett publikálok, és mindezek mellett csinálom a blogot, az ismeretterjesztést, a Planetology.hu-t, és amiket fentebb taglaltunk. Mivel általában be vagyok táblázva, így megtanultam nagyon jól gazdálkodni az időmmel. Viszont ami igazán motivál, az az, hogy imádom ezt a témát, az életformát, a meteorit- és ásványgyűjtést, a könyveket. Ami kivált szerencsém, hogy a hobbimat nem csak magamnak csinálom, de nyilvánossá is tudom tenni, így ez egy öngerjesztő folyamat, ami visz előre.

2020-ban az OzoneTV Egyenlítő műsorában a Meteoritkráter Expedíció alapítótárssal, Makai Zoltánnal - Bárány Robi műsorvezetésével

É-L: Mesélj egy kicsit erről a főállásról. Tudod az ismeretterjesztő vénádat ott használni, illetve fordítva?

RN: A főállásom, ami minisztériumi háttérintézményekhez köt, az 30 éve megy már. Általában az ügyvezetők mellett töltök be adminisztratív és szervezési feladatokat. A csillagászat és a szakmán között nincs átjárás, viszont a kettő kiegészíti egymást valamilyen szinten. Minden vezetőm, akivel dolgoztam, örült a hobbimnak. Két egyszerű példa: minél több cikket írsz, annál rutinosabban fogalmazol hivatalos levelet, illetve minél több előadást tartasz, annál magabiztosabb leszel a tárgyalásokon. De egy audit környezetben is aranyat ér, ha nem „rezegsz” a félelemtől, hanem egyenrangú partnerként tudsz fellépni. Szóval jó hátteret ad az ismeretterjesztésből szerzett tapasztalat a munka során. Ez azért mindenkinek tetszett. Valamilyen szinten unikumnak is számít az, hogy a mérnökök és a közgazdászok mellett egy természettudományokkal foglalkozó ember is dolgozik a csapatban. Épp ezért engem mindig hagytak, hogy csináljam. Nem volt gáncsoskodás, mindig engedtek a rendezvényeimre.

É-L: Mondjuk ebben benne lehet, hogy a közszférában ezt könnyebb megoldani. Dolgoztál a versenyszférában?

RN: Két évet, 1999 és 2001 között dolgoztam egy autóalkatrész forgalmazó multinál. Az ügyfélszolgálat helyettes vezetője voltam. Akkoriban jól ment a cégnek, de ma már nincs meg. Arra jó volt, hogy elmondhassam, van multinál tapasztalatom. Tanultam is belőle, mégpedig azt, hogy nem ezt szeretném csinálni.

É-L: Az ismeretterjesztést, amatőrcsillagászkodást, mint hobbit, érdeklődési kört a családodból hozod? Él/élt hasonló beállítottságú családtagod?

RN: Természettudományokkal nem foglalkozott senki, legalábbis nem tudok róla, illetve ismeretterjesztőként sem munkálkodott senki. Ez nekem jött, de nem volt előzménye a családban. Az egészben az a vicc, hogy én gyermekkoromban eléggé introvertált voltam. Utáltam szerepelni, aztán ez idővel átváltott. Látok ilyenre példát, ritkább, de létezik. E változás nélkül nem is lennék itt, nem lenne bennem a késztetés.

A Rezsabek Nándor által klasszifikáltatott NWA 13268-as meteorit gyűjteményi főtömege

É-L: Mi indított el mégis az ismeretterjesztés útján?

RN: Két vonulata létezik ennek a történetnek. Egyrészről már általános iskolában is érdekelt az űrkutatás és a földrajz. Imádtam a Csillagok háborúját is. Emlékszem, hogy a Birodalom visszavág-ot kiadták képregényben, és az iskolai farsang alatt én bementem egy terembe és azt nézegettem. Nagyon szerettem ezekről olvasgatni. Másrészről pedig a ’90-es évek közepén elmentünk az Urániába egy távcsöves bemutatóra, és ott láttam először a Jupitert, a Marsot és a Holdat. Ez nagyon megfogott. Utána vettem távcsövet. Innentől egyenes volt az út a Kiskun Csoportig, ahol ’99-ben már előadást tartottam. Itt jött be az is, hogy a csoportnak kellettek rendezvények, amit valakinek szervezni és konferálni kellett. Nem szerettem szerepelni, a kényszer szülte, de a csapatért bevállaltam.

Az újságírás pedig érdekesen kezdődött. Volt a Kiskun Csoportnak egy Betelgeuse című kiadványa, amit Oroszi Zoltán szerkesztett. Az első lapszámot szépen megszerkesztette, összeszedte a cikkeket, viszont az utolsó oldal fele üres volt. Gondolkodtunk, hogy ez így elég furcsán néz ki, így írtam oda egy cikket. Ráadásul egy csillagászattörténeti cikket. Mindez 2000-ben történt, és innen nem volt megállás, jött a Meteor, egészen a Magyar Tudományig, az MTA lapjáig. De írtam szakcikket minőségirányítási témákban is, ami a főállásomhoz kapcsolódik. Ennek az a háttere, hogy létezik egy társadalmi szervezet, a Magyar Minőség Társaság, melynek tevékenysége összefügg a főállásommal. Ennek a szervezetnek elnöke is voltam egy cikluson keresztül, és itt foglalkozom minőségirányítással.

É-L: Ezek szerint azért hamar ráálltál az ismeretterjesztésre a kezdeti introvertált beállítottság dacára.

RN: Ahogy mondtam, az eleje kényszerűség volt, mivel akartuk csinálni, ezért kellett. Jól kiegészítettük egymást a Kiskun Csoportban a későbbiekben. Volt, aki a távcsövekhez értett, volt, aki a szervezéshez és én voltam az, aki konferált, előadott. Ez olyan, mint a puzzle. Azt vettem észre, hogy egy idő után nem is tudtam kikapcsolni sem rendesen: amikor nem „kellett” volna, akkor is ötleteltem, szerveztem. Amikor az ötlet és a képesség találkozik, akkor abból jó dolgok sülnek ki általában. Egyébként éppen az az igazán nehéz benne, és ezt Kiszel Vilmos fogalmazta meg jól, hogy kitalálni bárki ki tud bármit, azt megvalósítani már kevesebben, viszont fenntartani már csak néhányan. Ez az igazán művészet.

É-L: Mi volt a legnagyobb élményed ezen a „pályán” amióta csinálod?

RN: Húha, többet is lehet mondani? Az egyik legnagyobb élményem a Kulin évforduló, Kulin György 100. születésnapja alkalmából 2005-ben. A Planetáriumban tartott ünnepségen megtisztelő módon előadhattam igen neves szakemberekkel. Akkor jelent meg az első könyvem, ezt ott árulták is. Ami nagyon nagy élmény volt még, az a Bakonyi Csillagászati Egyesület (BCSE) 2020-as tábora. Olyan lelkesedés lengte be azt az előadást, hogy az fantasztikus volt. Kicsit az jutott eszembe, mint amikor a Metallica klubkoncertet ad, és szét feszül a helység az atmoszférától, szóval nekem az nagy élmény volt. Volt még egy Kutatók Éjszakája előadás Budapesten a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, itt kétszer is voltam. A legnagyobb termük olyan, mint egy egyetemi előadó. 2016-ban olyan teltház volt, hogy székeket kellett még behozni. 2019-ben a Hold-opusz kötetem, valamint a holdkutatási relikviáim kiállítási tárgyként szerepeltek a Természettudományi Múzeum Apollo 50 tárlatán. Ezek mellett pedig a tavalyi mátészalkai előadás is nagyon emlékezetes. Ami pedig a legfrissebb, az a Mars meghódítása, amit a Spacejunkie-val követhettem és közvetíthettem végig. A leszállás pillanatában 19 ezren nézték élőben. Szóval akadnak nagy élmények bőven szerencsére.

2020-ban a Bakonyi Csillagászati Egyesület nyári táborában előadás közben

É-L: Milyen jövőbeli terveid vannak?

RN: Végre visszatérnek az élő előadások, sok helyen megjelenek majd. Vannak már fixek, és több is kilátásban van. Ezen előadások visszavezetése feltétlenül egy nagy cél számomra, még ha nem is világmegváltó.

É-L: Mit tanácsolnál azoknak, akik mondjuk ezt az interjút olvasva gondolkodnak el azon, hogy ismeretterjesztők szeretnének lenni?

RN: Először is fontos szerintem, hogy ez a fajta tevékenység nem feltétlenül kötődik szakképesítéshez. Egyfelől autodidakta módon mindenképpen képezni kell magát és naprakésznek kell lennie. Természetesen, ha van lehetőség, akkor tovább is kell tanulni. Nem szabad megijedni a feladattól, bele kell ugrani, és előbb-utóbb jön a rutin is. Ami még fontos szerintem, az a kapcsolatrendszer. Törekedni kell arra, hogy jó kapcsolatot ápolj az adott téma képviselőivel, szakembereivel, előadóival.

De valójában mindig az a jó, ha azt csinálod, amit szeretsz, mert akkor abban van hit. Olyan hit, ami átsugároz mindenen.