Éjjel-látók

Képzőművész, zenész, amatőrcsillagász. Hogy igazán melyik, azt talán még ő sem tudja eldönteni, épp ahogy az élet hozza. Szavaiból árad a nyugalom, és az alázat. Farkasréti Györggyel beszélgettem.  

Éjjel-Látók: Milyen környezetből jössz, ami ennyi inspirációt, és ilyen sokrétűséget adott neked?

Farkasréti György: Ez egy nagyon jó kérdés, ugyanis ezen én is sokat gondolkodom. Honnan jövök én? Furcsa felismerni azt, hogy ezt nekem nem a szűk családi környezet adta, hanem a tágabban értelmezett környezet. A szüleim munkások voltak (édesanyám még él), elég impulzívan éltek, ez azt jelenti, hogy nálunk volt minden. Nem is nagyon szerettem otthon lenni. Sokkal inkább szerettem az apai nagymamámnál, mert ő egy tyúkanyó volt. Az a fajta, aki elém tette a rajzlapot, a filceket, a színes ceruzákat, az ollót, ragasztót, és rám bízta, hogy mit csinálok. Ezt imádtam. Ragasztottam, vágtam, űrhajó-modelleket csináltam, űrképeket, vulkánkitöréseket festettem, rajzoltam. Ezt otthon nem tudtam megtenni. Ha ilyet csináltam, akkor rögtön szobatakarítás, kerti munka, 8-kor lefekvés következett. De a nagymamámnál más volt, ott minden ilyet megkaptam.

É-L: Miért pont az űrről készítettél képeket?

FGy: Pontosan nem tudom. Az biztos, hogy az első a zene volt, nem is az űr. Anyukám vette észre, hogy még a bilin is fütyültem, énekeltem. Zenei általános iskolába is íratott, Veszprémbe. Már 5 évesen felvételire kellett menni. Arra emlékszem, hogy nagyon tetszett az ének tanár néni. De egyébként zongorázni szerettem volna mindenképp, viszont mivel úgy ítélték, hogy nagyon jó a hallásom, így húros hangszerre ajánlottak: hegedűre, csellóra, mivel ott kell tudni nagyon kis hangközöket is megkülönböztetni. Hegedűs lettem, de nem szerettem. Engem a harmóniák vonzottak, amit hegedűvel nem lehet előállítani, mivel az szólóhangszer. 4 évig hegedültem, de nem szerettem, igy az iskola végével minden zenei tanulmányomat abbahagytam. Később kezdtem el autodidakta módon gitározni, zongorázni. Minden zenei képzettségemet itt kaptam egyébként, ez alatt a 8 év alatt. 

É-L: Feleségeddel Dominek Annával közös zenés/verses estjeitek vannak, van olyan is, ami a csillagászattal kapcsolatos. Törekedtél-e arra, hogy a zenét összehozod a csillagászattal?

FGy: Igen. Ez is gyermekkoromból jön, sokkal régebbről, mint ahogy Annával egyáltalán ismertük volna egymást. 9 éves voltam, amikor a Star Wars Magyarországon a mozikban megjelent. A filmnek a látványvilága egy teljesen új dolog volt, a ’70-es évek végén mindenki elámult tőle. A tévében ment a Pirx kapitány kalandjai, meg az Alfa Holdbázis, ami jó volt, de ezekhez képest a SW az egy atombomba. Engem John Williams zenéje 9 éves koromban teljesen elvarázsolt. Az összes SW-nak imádom a zenéjét. Nagyon motiváltak a filmzenék. Ekkor kezdett el érdekelni a csillagászat is, a kettő egybeesik. Sajnos a környéken, illetve az országban vidéken sem nagyon voltak csillagászati közösségek. Csak Pesten volt a CSBK (Csillagászat Baráti Köre), még az MCSE sem volt. Valamilyen újságban, talán a Föld és Ég-ben, vagy az Élet és Tudományban volt egy CSBK-s jelentkezési lap, amit kivágtam, és elküldtem a címre, ami rá volt írva. De nem kaptam rá választ, valószínűleg azért, mert az újság 2-3 éves volt már addigra. Lehet, hogy a CSBK már nem is létezett, amikor én be akartam lépni. Emiatt elég csalódott voltam. Ekkor 12 éves voltam és mivel nem volt társam ebben az érdeklődési körben, ráadásul a távcsövek akkor nagyon drágák voltak, így elindultam a másik irányba: mikroszkópot vettem. Nagyon szerettem, mindent megnéztem, ami a kertben fellelhető volt. Érdekelt a biológia, de a csillagászat sokkal jobban. Mégis művészeti pályát választottam, Herenden lettem porcelánfestő. 20 éves koromban aztán az egyik kollégám mondta, hogy van egy amatőr csillagász barátja, menjünk el hozzá Veszprémbe. El is mentünk, és ott néztem először távcsőbe, 20 évesen. Egy 15 cm-es házilag készült tükrös távcsőben láttam először a Szaturnuszt, ami óriási élmény volt, meg is fertőződtem. Innentől jött minden: műanyag PVC cső, Urániás optika, Kürti féle mechanika, Csatlós Géza által csiszolt precíziós tükör, tehát minden, ami a hőskorban elképzelhető volt. 1996-ban a Hyakutake üstökösnél már ott voltam a 125-ös általam épített távcsővel, utána 1997-ben pedig a Hale-Bopp üstököst már a herendi, porcelánfestő kollégákkal együtt néztük a Csatlós tükörrel. És valahol itt ért össze a zene és a csillagászat, ugyanis ekkor kezdtem el Űrzenét csinálni a szoba sarkában kialakított stúdiómban. Próbálkoztam a klasszikus és az elektronikus zene kombinálásával. Tartok tőle, hogy a lelkesedésem nagyobb volt, mint a tehetségem (nevet).

É-L: Úgy veszem észre, hogy az újítás, az előre gondolkodás neked egyfajta felfogás, életfilozófia. Ezt próbáltad a zenében, igyekeztél saját távcsöveket összerakni, végül itt van a TEPP, ami egyedülálló megoldás egyelőre.

FGy: A TEPP egy másik sztori, ahhoz azért kellett szakértő segítség is. Viszont, időrendbe pont ide kapcsolódik. A Hyakutake üstököst Veszprém mellől észleltük a herendi kollégákkal. Óriási élmény volt, a fiúkkal tátottuk a szánkat. Aztán egyszer csak tőlünk 50 méterre, megáll egy autó. Megörültem, hogy végre találkozom más csillagászat iránt érdeklődővel is. Láttam, hogy kipakol, aztán amikor elcsendesedett odamentem hozzá, bemutatkoztam, mondtam, hogy mi az üstököst nézzük. Erre mondta, hogy ő pedig fényképezi azt, a saját maga által épített kis mechanikával. Hát, ő Novák András, akivel azóta barátok vagyunk. Vele csináljuk most a TEPP-et. Akkor felírtam a számát meg a címét egy papírra. Herenden akkor épp a Honfoglalás 1100 éves ünnepére készülve egy hatalmas dísztálat festettem, így csak hónapok után engedte időm, hogy felkeressem. Csengettem, kijött egy ember, akivel egyáltalán nem emlékeztünk egymásra, hiszen csak sötétben találkoztunk. Mondtam, hogy ki vagyok, mi vagyok, hol találkoztunk. Nagyon megörült akkor, hogy megkerestem, és onnantól tart a barátság.

Az a bizonyos tál, ami a  Honfoglalás 1100 éves ünnepségére készült

É-L: Ha jól számolom ez így már 25 éves barátság. Valami jubileumi meglepetéssel készülni kell akkor. Gondolom sok mindent átéltetek.

FGy: 25 év, valóban, mennyire igazad van, ez jubileum. Voltak izgalmas közös észleléseink. Volt neki egy 15 cm-es nagyon jó képalkotású Varga-tükrű maszek távcsöve. A Hold-Aldebaran fedést észleltük, éppen február 5-én, a születésnapján. Én néztem a távcsőben, hogy mikor történnek a kontaktok, ő meg stopperrel rögzítette és jegyezte fel az időt. Az első kontaktnál, ahogy a csillag eltűnt volna, felugrott egy macska a nyakamba. Most képzeld el. Nézem a fedést, bármelyik pillanatban bekövetkezik a kontakt, eltűnhet az Aldebaran a szemem elől, és egy macska van a nyakamban. Kiabáltam, Andrásnak, azt mondja, „most ne azzal foglalkozz, figyeld a kontaktot”. Én le nem mertem venni szemem az okulárról, nincs mese, ezek fontos dolgok. Kedves macska volt egyébként.

É-L: Végülis tudta, mikor kell odaugrani.

FGy: Csak barátkozni akart. Ráadásul fázott… Mikor indultam volna, akkor meg a motortérből kellett kimenekíteni.

Nem a Hyakutake, de üstökös. Farkasréti György felvétele a C2020 F3 (NEOWISE) üstökösről. Készült: 135 Pentacon f5-6; 30x1min, 2020.07.20., Hajmáskér

É-L: Említetted, hogy nem nagyon volt a környéken senki, aki csillagászattal foglalkozott volna, nem volt vidéken csillagászati élet. Próbáltál-e közösséget szervezni?

FGy: Utóbb kiderült, hogy volt élet Veszprémben, szakköri foglalkozások is voltak, csak én nem találtam rájuk. Ezért Herenden az ismerős környezetben tevékenykedtem. Én akkor a Herendi Porcelánmanufaktúrában dolgoztam, így ott is telepedtem le. A 2003 és 2005 között két tanéven át szerveztem csillagász szakkört a helyi általános iskolában. Beszéltem az igazgatónővel, hogy nekem egy régi vágyam, hogy átadjam valakinek azt, amit tudok, illetve szeretném a csillagászattal kapcsolatos érdeklődést felpezsdíteni. Ő megengedte, azzal a feltétellel, hogy nem ingyen csinálom. Így lett egy 100-as a belépő, amit mindig a jelenlévőkre fordítottam. Nyomtattam infó anyagot, így mindig volt mit hazavinniük. Átvettük a Naprendszert, a csillagkeletkezést, a ködöket, szóval mindent. Szépen átrágtuk magunkat a témákon. Az volt az érdekes, hogy először a gyerekekkel jöttek a szülők, majd később a gyerekek elkoptak, és maradtak a szülők. Hetente csináltam a szakkört az első évben, majd a második évben kéthetente. Sajnos ritkítani kellett, mert a porcelánra ekkor már nem volt nagy kereslet, így mellékállást kellett vállalnom. Volt néhány év amikor 4 állásom volt, ebből az egyik a csillagászat. 2005-ben az egyik szakkörös gyerkőcnek szülei megkerestek, hogy lenne lehetőség erdei iskolában csillagászatot tartani az iskolai csoportoknak. Elmentem a Hubertus erdei iskolába, ami a Kab-hegy lábánál található, beszéltem az iskola vezetőivel és szerződés lett belőle. Márciustól októberig tartottam előadásokat, 5 éven keresztül, 2004-től 2009-ig. Az erdei iskolások egymásnak adták az infót, hogy van csillagászat, így elkerültem még 2 erdei iskolába. Ekkor lett ez a negyedik állásom, 3 erdei iskolát vittem, ami heti 2-3 alkalmat jelentett. Főmunkaidőben porcelánt festettem, emellett csináltam az otthoni zenei stúdiót, amihez le is államvizsgáztam, így 2009-től vagyok hangtechnikus, hangmester. Illetve volt még egy szép munkám, egy keramikusnál “öröklakásokat” festettem. Ezek festett halotti urnák voltak. Százával festettem őket… Tudsz-e ennél örökebbet?

É-L: Mi hajtott téged ezek mellett, hogy heti több alkalommal elmenj és megmutasd a csillagokat a gyerekeknek?

FGy: Legfőképpen a visszajelzések. Illetve az, amikor rácsodálkoztak a gyerekek az Univerzumra. Persze elképzelheted, amikor beterelték őket a terembe, hogy akkor most csillagászat következik. Sokan iceregtek-ficeregtek, volt, aki meg is kérdezte, hogy mikor lesz már vége, mert ő menne focizni. De azért mindig voltak, akik érdeklődtek. Mindig csináltam egy tanórányi benti foglalkozást, majd mentünk távcsövezni az ország akkori egyik legnagyobb hordozható távcsövével! Ez egy 345/1775mm-es nagy Newton, csapos tengelyrendszerrel, kétmotoros óragéppel, Schné Attila által csiszolt tükörrel. Az egész távcső 120kg volt. Próbáltam mindig arról beszélni bent, amit később meg is mutattam nekik. Én például nem meséltem a csillagképek mondáiról, hanem próbáltam tényleg azt elmondani, amit látni fognak. Ha megmutattam például az M57-et, akkor elmondtam, hogy az egy Nap-szerű csillagnak az utolsó lehelete, egy táguló gázgyűrű. Ha jól csináltam, akkor sorjáztak a kérdések: “Hú és mekkora?” “Milyen messze van?” “De én nem látom….”; “Akkor próbáld így”. Persze volt, aki belenézett és futott is tovább, de akit megfogott, az folytatta a kérdéseket: “Miért sötét a közepe?” “Miért van mellette két csillag? Azok hozzá tartoznak?” Szóval a látványról beszéltünk, meg arról, hogy a múltat látod, lehet az 1 másodperc, vagy 5000 év. Szóval ezek hajtottak, hogy mindig volt 1-2 gyerkőc, akiért megérte.

É-L: Tudsz olyanról, aki továbbvitte, tanulta, komolyabban elkezdett a csillagászattal foglalkozni?

FGy: Tudok. A Bakonyi Csillagászati Egyesületből Ivanics-Rieger Klaudia ott volt az egyik ilyen erdei suliban. Ráadásul ő ismert fel engem.

-EkkorGyuri felesége Anna egyszercsak közénk perdült és már vette is át a szót.

Anna: De hogyan?! Gyerek műsorral léptem fel, amit Gyuri hangosított. Ez egy családi nap volt, és a műsorunk után jöttek ők a csillagászati előadásukkal és meteoritkiállítással. Mi is megnéztük az előadást, és amikor a meteoritokhoz léptünk Klaudia akkor ismerte fel Gyurit. Nagy volt az öröm.

FGy: Másról nem tudok, de remélem, hogy van azért aki foglalkozik még csillagászattal.

É-L: Említetted, hogy 2009-ig folytatódtak a táborok. Alábbhagyott a lelkesedés? Miért maradtak abba?

FGy: A színház miatt fejeztem be az erdei iskolákat. A porcelángyárat otthagytam, a saját stúdiómból próbáltam megélni miközben hangtechnikusnak tanultam Pesten levelező tagozaton. Közben a Petőfi színház meghirdetett hangtechnikusi posztra egy állást. Elmentem az interjúra, és elmondhatom magamról, hogy én vagyok az egyik utolsó ember, akit Bujtor István vett fel személyesen. Volt azért egy kis hátszelem, mert a színház egyik koreográfusa jó barátom, ő súgta meg, hogy megüresedett az állás. A leendő főnökömnek meg kellett mutatnom a felvételeimet, a stúdiómat, és tetszett neki. Megkaptam a bizalmat, felvettek, a sikeres államvizsgám előtt 4 hónappal.  Sajnos Bujtor István abban az évben halt meg….

Amikor elkezdtem a tevékenységemet a színházban, egyszer csak szembe jött velem Anna. Ismertük egymást, mert amikor 1995-ben Veszprémbe szerződött a színi iskolája után, akkor az anyukámnál lakott albérletben. Én megismertem, de ő engem nem. Három évet dolgoztunk egymás mellett, majd 2012-ben kapcsolatunk komolyra fordult, 2016-ban pedig össze is házasodtunk. Mondanom sem kell, gyökerestül változott meg az életem. Nagyon imádtam a színházat, de 2015-re ott is megváltozott a helyzet, így addig maradtam. Azóta egyéni vállalkozóként vagyok hangtechnikus-hangmester.

É-L: Ezekben a színházi időkben is megvolt a csillagászat, mint hobbi?

FGy: Igen, a csillagászat mindig megvolt. A hangtechnikus kollégáimat minden évben meghívtam, sőt a mai napig meghívom egy kerti party-ra, és ott alap a csillagászat. Sül a szalonna, beszélgetünk a világ nagy dolgairól, meg a csillagokról. Természetesen a távcsöveket is használjuk. Odáig elment ez képzeld el, hogy minden volt kollégámnak van egy kis csillagászati távcsöve, amit tőlem kapott. Szóval próbálom terjeszteni a fertőzést – persze csak a csillagászatit.

É-L: Ilyen szempontból szerintem te vagy a ritkább fajta amatőrcsillagász. Én úgy vettem észre, hogy az amatőrcsillagászok többsége azért csinálja, hogy elvonuljon, élvezze a csendet, magának okozzon örömöt.

FGy: Ebben lehet valami. Például az én András barátom is olyan, hogy szeret egyedül észlelni. Neki nem baj, ha nem kell kérdésekre válaszolnia. Én viszont szeretem, ha minél több ember láthatja a valóságnak azt a részét, amiről legalább már tudunk.

É-L: Hogyan jutottál, vagy jutottatok el a TEPP-ig?

FGy: Érdekes dolog, mert nem akartam ilyet csinálni. Nem mondhatom azt, hogy egy régi álom valósult meg vele. Mindig is szerettem volna nagy távcsövet, de a saját műszerem sokáig „csak” egy 25cm-es Newton volt. Ez egy fantasztikus műszer, hozta, amit vártam, de tudtam, hogy vannak ennél jóval nagyobb elérhető távcsövek. 2017-ben aztán sikerült beszereznem egy 50cm-es GoTo Dobsont. Bíztam benne, hogy a vizuális látványt a motoros vezérlés segítségével meg is tudom örökíteni. Természetesen rá kellet jönnöm, hogy hiába gyűjt sok fényt, akár néhány perc alatt, az óragép nem pontos, a képmező elfordul, az Alt-Az felépítés miatt nem vezérelhető olyan pontosan. Ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha megvalósítanánk egy precíz szerkezetet, amire ráhelyezve az összes Dobson fotózásra alkalmas lenne. Természetesen, ha összejön, árulhatjuk, mert ha nekünk kellett, miért ne kellhetne másnak is. 2018 nyarán kezdtük el fejleszteni a saját ekvatoriális platformunkat. Andrással összefogtunk és kitaláltuk a dolgokat: Én felvázoltam az elképzelést, András tervezte az alkatrészeket. Gyakorlatilag ő azért tervezett, hogy én tudjak fényképezni. Sikerült. Vannak gyenge pontjai, például a szél, de folyamatosan gondolkodunk a fejlesztéseken. Ez azért egy klassz dolog, mert fogok egy fényképezésre alkalmatlan mechanikájú távcsövet, ráteszem a TEPP-re, és működik.

A TEPP (Triangulum Equatorial Photographic Platform) működés közben

É-L: Anélkül, hogy a zsebetekben turkálnék: van rá kereslet? Azért ez eléggé réteg termék.

FGy: Érdeklődés van rá, legtöbbször ez itt meg is ragad. Sokan úgy vannak vele, hogy „hú de jó, hogy van ilyen” aztán meg „hú de drága”. A jelenlegi változatot 30-100kg-os Dobsonokhoz terveztük, ezekből jóval kevesebb van forgalomban, mint a kisebbekből. Gondolkodunk is egy olcsóbb változatban, ami kisebb tömegű távcsövekre elég, de mivel a pontosságból nem szeretnénk engedni, így behatároltak a lehetőségek. Van egy közel 400 tagot számláló zárt FB csoportunk, egy üzleti csoportunk és egy honlapunk. Az eredményeket itt tesszük közzé és itt kapunk visszajelzéseket a vevőinktől és az érdeklődőktől.

É-L: 2020 őszén sikerült a Marsról elkészítened a hónap asztrofotóját a National Geographic-ba. Az már a TEPP-pel készült, ugye?

FGy: Igen! Gyakorlatilag a végleges állapotban volt, a festés előtti verzió, illetve egy motor változott azóta rajta. Azt tegyük hozzá, hogy technikailag bolygót sokkal könnyebb fotózni, mint mélyeget, bár a légkör állapota ennél a műveletnél sokkal fontosabb. Persze jó visszajelzés volt mindenképpen. Nagy öröm, amikor sikerül kifogni a megfelelő körülményeket, és látni azt, hogy a távcső és a mechanika mit tud kihozni például a Rák-ködből, vagy az M106-ból, akár 1 perces expókkal is. Ilyenkor már a nyers képeknél látszik, hogy valami vagy nagyon jó, vagy nem. Igyekszem egyébként a rendszer képességeit bemutatni a YouTube csatornámon.

2020 szeptember - a hónap asztrofotója a National Geographic-ban, és amivel készült: TEPP-pen csücsülő 40cm-es Dobson távcső.

É-L: Mással is fotózol?

FGy: Persze, van egy 15 cm-es F4-es karbon távcső, most éppen azt újítom, azzal tervezek fotózni. Illetve utazáshoz van egy hordozható Vixen-em. Azzal fotóztam a Jupitert, illetve Tenerifén egy galaxis fotót sikerült elkapni a déli égről. Nehéz ettől a hobbitól elszakadni, utazáshoz külön bőröndöm van a cuccoknak (nevet).

É-L: Végezetül, milyen terveid vannak akár csillagászat, akár zene terén?

FGy: A csillagászatot mindenképpen művelni szeretném, fejlődni benne. A zene most megint hobbivá vált, bár Annával vannak közös estjeink, illetve az ő egyéb produkcióinak a zenéit is én keverem itthon a stúdióban. Erre nem tudok úgy gondolni, mint munkára. Onnantól az, hogy ki kell pakolni a cuccokat, és színpadra kell rakni valamit. Igaz, belőlem hiányzik az exhibicionizmusnak ez a része. Én élőben nem vagyok jó zenész, lámpalázas vagyok. A csillagászatról jobban tudok beszélni, pedig nincs is belőle képzettségem… lehet, hogy pont ezért.