Múltba-Látók 1.
Magyar csillagász történelem képekben

Az Éjjel-Látók blog az interjúkon keresztül a jelenkor (amatőr)csillagászait mutatja be.

A most induló "Múltba-Látók" sorozat viszont igyekszik a régmúlt nagyjait megismertetni az Olvasókkal, azokat, akik nélkül talán ma nem is lenne kivel interjút készíteni. Lássuk az első válogatást a múlt csillagász-pillanataiból.

f_ko19620709001.jpg

Budapest, 1962. július 9. Érdeklődők távcsöveken nézik a fővárost az Uránia Csillagvizsgálónak a Gellért-hegyen, a Citadellában működő nyári bemutatóhelyén, mely 1962-től a 80-as évek elejéig működött.

 

f_ko19620808005.jpg

Budapest, 1962. augusztus 8. Sinka József amatőrcsillagász a Hold krátereit mutatja Makkay Gyula nyolcadik osztályos általános iskolai tanulónak az égitest domborzati térképén a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Lenin körúti Uránia Ismeretterjesztő Boltjában, ahova megérkeztek Csehszlovákiából a Hold háromdimenziós térképének első példányai. A műanyagból préselt domborzati térképen - amely az égitest tőlünk látható oldalát ábrázolja - feltüntették kísérőbolygónk minden ismert alakzatát. Az újfajta térkép segítséget nyújt majd a csillagászat iránt érdeklődő amatőröknek, de kitűnően lehet használni iskolai szemléltetőeszközként is.

 

f_ko19621115002.jpg

Budapest, 1962. november 15. Kulin György csillagász, számos kisbolygó és egy üstökös felfedezője, a magyar amatőrcsillagászat atyja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Uránia Bemutató Csillagvizsgálójának alapítója, vezetője a távcsőnél. A Sánc utcában 1947-óta működő intézményben - melynek feladata a csillagászati ismeretterjesztés, az amatőr csillagászok összefogása, támogatása - rendszeresen tartanak előadásokat, tanfolyamokat. A 15 év alatt az obszervatóriumnak több mint 300 ezer látogatója volt. 

 

f_ba19591002011.jpg

Budapest, 1959. október 2. Ponori Tewrewk Aurél (b, nyakkendőben), a Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület (TIT) Uránia Csillagvizsgáló munkatársa magyarázza a Kaffka Margit Leánygimnázium növendékeinek a napfogyatkozást.
Ponori Thewrewk Aurél csillagász, szakíró, természettudós. A TIT Uránia Csillagvizsgáló igazgató-helyettese 1963-tól 1975-ig, majd 1981-ig a TIT Uránia Csillagvizsgáló és Planetárium igazgatója. A csillagvizsgálót 1947. szeptember 22-én avatták fel.

 

tomoritett.PNGZalaegerszeg, 1961. november 14. Érdeklődők figyelik az éjszakai égboltot a zalaegerszegi József Attila általános iskola udvarán felállított csillagvizsgálónál. Az ország harmadik legnagyobb, harminc centiméter átmérőjű, tükörteleszkópos csillagászati távcsöve elsősorban az iskolai természettudományos oktatást segíti elő, de a város lakossága is tanulmányozhatja rajta az égitesteket.

A képek az MTVA archívumából kerültek megvásárlásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://ejjel-latok.blog.hu/api/trackback/id/tr8617480366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Éjjel-látók

A blog az (amatőr)csillagász lét motivációit kutatja, olyan emberek bemutatásával, kik aktív tagjai a közösségnek. Az interjúk során megpróbálom kideríteni az égbolt szerelmeseiről, hogy hogyan kerültek kapcsolatba az Univerzummal, és ez hogyan hat a mindennapi életükre. Esetleg fordítva.

Friss topikok

süti beállítások módosítása